Az idén leleplezett Redmi 6A egy korszerű középkategóriás okostelefonnak mondható, hiszen a megjelenítője is már a nyújtott kialakítást követi, azonban sokak örömére nem került rá semmilyen szenzorsziget. A képernyő 5.45 colos, IPS technológiát használ, ezen felül HD+ felbontással bír, a 18:9 képaránynak megfelelően. A fémből öntött burkolat alatt ismételten MediaTek lapkát találni, ezúttal egy Helio A22 chipset végzi a számításokat, amihez 2, illetve 3 GB RAM, valamint kiszereléstől függően 16, illetve 32 GB belső tárhely kérhető. A mobil fotózási képességei megfelelnek annak az árszegmensnek, amelyikben utat tört magának, így illik hozzá a hátlapi 13 megapixel felbontású elsődleges, valamint a frontoldalra szerelt 5 megapixeles kamera. Minden esetben válasszunk Global kiadást, mert akkor lesz magyar nyelv a masinánkon, illetve B20 támogatás, ami főleg a vidéken élők számára lehet létfontosságú. A Redmi 6A két Nano SIM-mel is boldogul, a navigáció ismeri a Beidou és GLONASS rendszereket, így bárhol könnyen bemérhetjük a saját helyzetünket. A készülék belsejében 3000 mAh-s telep látja el a hardverelemeket árammal, ilyen vas mellett jó üzemidőre számíthatunk. A készüléket bátran ajánljuk bárkinek, akinek nincsenek nagy igényei a mobilok terén, de azért a kevés pénzért is szeretne valami minőségit kapni, valamint ideális választás lehet gyermeknek ajándékba, egy ilyen mobil mellett biztosan elégedett lesz hosszú ideig.
A kiírt összegek tájékoztató jellegűek, kattints az egyes linkekre az aktuális árakhoz!
A szállítási díjak webshoponként eltérhetnek.
Tippek, hasznos linkek: