Főoldal / Okosórák / NO. 1 F13 okosóra
NO. 1 F13 okosóra
Kategória: Okosórák
Aktuális legjobb ár
7.200 Ft
Státusz: Forgalomban
Megjelenés: 2018. június
Gyártó: NO. 1

A NO. 1 F13 egy olyan okosóra, amelyet a strapabírás és a hosszú üzemidő jegyében terveztek a kínai mérnökök, de mindezek mellett ügyeltek arra is, hogy a végén kedvező árcédula kerüljön a termék dobozára. A gyártó ismertetője szerint az eszköz ellenáll a korróziónak, a karcoknak, az ütéseknek, a víznek és a pornak, utóbbi két elemmel az IP68 szabvány szerint igyekszik megbirkózni. A megjelenítő 1 hüvelykes, TFT technológiára épül, napfényben is remekül látható, oltalmát zafírüvegre bízták a tervezők. Minden okosóra fontos jellemzője a belsejében található érzékelők listája, ami ebben az esetben magában foglal egy pulzus és lépésszámlálót, de az apróság képes megfigyelni alvásunkat is. Okostelefonnal párosítva értesítéseket kapunk a szöveges üzenetekről, a hívásokról, de az óra akkor is figyelmeztet minket, ha már túl régóta ülünk egy helyben, és jelzi mikor érdemes folyadékot fogyasztani. Nagyon sokan kerülnek figyelmetlenség okán a dehidratáció állapotába, így ez a funkció sokak számára jól jöhet. A NO. 1 F13 Bluetooth 4.0 kapcsolaton keresztül képes kommunikálni a telefonnal és más eszközökkel, amennyiben Android vagy iOS operációs rendszert futtatnak. Viselhető eszközökbél az egyik sarkos pont az üzemidő, ami ebben az esetben akár 25 napos is lehet. A 350 mAh kapacitású akkumulátor mellett egy Nordic 51822 chip található még a készülék belsejében. Számos sportüzemmód, kamera távirányítás opció, és egy kiválóan működő rezgőmotor teszi még sokoldalúbbá a NO. 1 F13-mat, ami a mérsékelt ára miatt ideális választás lehet szinte bárkinek, a mozgás szerelmeseinek pedig egyenesen forrón ajánlott.

Vélemények (0)
Kérdések és válaszok (0)
Nincsen még egyeten vélemény sem! Legyél te az első!

Értékeld te is a terméket!


0 / 5

Nincsen még egyeten kérdés sem! Legyél te az első!

Kérdésed van? Tedd fel!




A kiírt összegek tájékoztató jellegűek, kattints az egyes linkekre az aktuális árakhoz!

A szállítási díjak webshoponként eltérhetnek.

Tippek, hasznos linkek: