Az Alfawise H19 valahol félúton van egy okosóra, és egy sima fitneszkarkötő között, ám funkcionalitása okán mégis inkább az előbbihez sorolnánk. A H19 rozsdamentes acélből készült házzal büszkélkedhet, amihez TPU-ból készült szíj csatlakozik, ráadásul ez a bizonyos külső borítás remekül véd a víztől és a portól is, épp ezért kapott a termék IP67 besorolást is. A megjelenítést egy 1,3 colos TFT panelre bízta az ázsiai gyártó, ami érintés révén vezérelhető.
Kapcsolati lehetőségek terén kissé szűkös a kínálat, egyedül a Bluetooth 4.0 modem áll rendelkezésre, ha pedig megtörtént a párosítás jelzést kapunk a fontosabb értesítésekről, hívásokról, ilyen téren kvázi az alapokat hozza a készülék. A párosított eszköz kamerája, és annak médialejátszója is irányítható az óra segítségével, ami hihetetlenül hasznosnak fog bizonyulnak a jövőben. Természetesen került az órába pulzusszámláló, de lépéseinket árgusan figyelő érzékelő is, ezek jól jöhetnek ha le szeretnénk dobni néhány kilót.
Az Alfawise H19 persze nem lenne olyan tuti vétel, ha nem volna rendben az üzemideje, de erre az órák esetében különösen kényes témakörre a gyártó kiemelt figyelmet fordított. Az H19 belsejében így egy 180 mAh kapacitású akkumulátor található, melyet olyan jól sikerült optimalizálni, hogy simán bírja 10 napig is ha kell. A töltés egy mágneses vezeték révén történik, amelyet a termék dobozában találunk, összesen olyan 2 óra szükséges a teljes töltöttség visszaszerzéséhez.
Specifikációk:
A kiírt összegek tájékoztató jellegűek, kattints az egyes linkekre az aktuális árakhoz!
A szállítási díjak webshoponként eltérhetnek.
Tippek, hasznos linkek: